G. elsős lett. Nyáron, az osztályfelújítási munkák szünetében készült Fábián, hogy a terem sarkába lévő kis kuckóház akkor se legyen üres, mikor a gyerekek hazamennek. Egy hölggyel osztja meg egyébként a házat, akit egy másik anyuka varrt.
A gyerekek sokáig gondolkoztak, mi legyen a neve, végül Fábián lett. (Nem is tudtam, hogy ismerik ezt a nevet, hm.) Fábián nagyon szereti a tengert, és hajóskapitány szeretne lenni, ha felnő. Ő már nagyfiú, méretre is nagyobb lett kicsit az eddigi babáknál, majdnem 40 centi.
Természetesen fűzős bakancsa van, mert egy elsős gyereknek nagyon fontos, hogy be tudja kötni a cipőjét :-)
A pólója K. régi, kinőtt kistrikójából készült (nagy bánatomra idén már egyáltalán nem volt jó rá, pedig olyan jól állt neki), a nadrágja pedig G. babakori, teljesen elkopott bársonygatyójából.
Göndör fekete haja van, mohairből, új módszert kísérleteztem ki rövid göndör haj előállítására, ami kicsit gyorsabb a szálanként behurkolgatásnál.
Most is épp a tengerről és a kalandokról álmodozik.
De jó!:) Szép lett. Boldog iskoláséveket G.!:)
VálaszTörlésKöszönöm! meg a jókívánságokat is, az érintett nevében :-)
VálaszTörlés