Részben státuszának rohamos javulása miatt (azaz hogy mostanában a gyerekek egyre többet játszanak vele), részben mert nem voltam elégedett az eredménnyel, továbbfejlesztésnek vetettem alá Babukát. Az igazság az, hogy gőzöm nem volt róla, hogyan kell újszülöttbabát varrni, főleg ha részben kölessel akarom tölteni, így a saját káromon kellett rájönnöm dolgokra. Pl. hogy mivel görbék a végtagok, nem egyformán fognak nyúlni az egyes részek: a kötés szálirányában lévő része széltében, míg a keresztirányúak hosszában. Ettől persze igen hamar nagyon fura alakja lesz a szegény babának, ha normál napi használatot feltételezünk (pl. ha "anyukája" járni tanítja, vagyis a két, egyébként is kissé selejtre sikerült kezénél fogva lógatja, és hasonlók). Ezért varrtam a végtagokra plusz "bőrt", gondosan ügyelve, hogy ezúttal ellentétesen fussanak a szálirányok (és így kiegyenlítődjön a nyúlás az alkaron és a felkaron, ill. a lábszáron és a combon), és a két réteg közé tekertem még egy kis gyapjút is, hogy puhábbak legyenek a vonalak. A lábfejét is meg kellett nagyobbítani egy kicsit, mert nem tudtam jól eltalálni elsőre a szabásmintát.
A haját végül szétfésültem. Eredetileg ilyesmi hajat szerettem volna, ilyen kis pihéset, csak nem tudtam, hogyan kell csinálni - aztán kiderült, hogy mindennél egyszerűbb: egyszerűen váltakozó irányban erőteljesen szét kell kefélni a mohairparókát minél erősebb szőrű kefével (legjobb a drótkefe, nekem az itt nincs, úgyhogy csak sima szőrkefével csináltam). Minél sűrűbb volt a horgolás ill. kötés, annál hosszabb és dúsabb lesz az így keletkező haj, amit aztán lehet formára is alakítani.
Úgyhogy most ilyen lett Babuka (remélem, immár tartósan - egyelőre nagyon kis masszív):





Most már végre lehet neki rendes babaruhákat is csinálni :-)

(u.i.: természetesen a fénykép most se sikerült: igazából nem felemás vastagságú lett ám a két combja, van csuklója, ami nem látszik itt, meg ilyenek)

akvarell2

Lefényképeztem végre a másik hazahozott vízfestményt (bár ezek se lettek túl jók, azért valami talán látszik), ezt csak azért teszem ide, mert szerintem nagyon érdekes volt a feladat.
Három piros, három sárga és három kék foltot kellett festeni (összevissza) úgy, hogy teljesen kitöltsék a lapot. Amikor picit száradt, újra 3-3-3-at, de máshová - így egymásra kerültek a színek néhol. Újra vártunk, és még egyszer 3-3-3 foltot kellett feltenni, ekkor már teljesen vegyes színek voltak a papíron. Itt már arra is kellett figyelni, hogy valahogy értelmezzük az eddig kialakult helyzetet. Végül ki kellett "egészíteni" annak megfelelően, milyen képet látunk bele a foltokba. Kevéssé meglepő módon én fákat láttam :-)

a rajzolás

Ideteszem az utolsó két rajzóránk "termését". Modell utáni rajzolást kellett végrehajtani, ismét növényt a kertből. Hát, jó lett volna, ha elteszem az éve elejit... Akkor sokkal jobban látszana a különbség (mondjam nagyképűen fejlődésnek???).
Kiválasztottam kettőt a már épp hervadozni kezdő fekete tulipánok közül, bár délelőttről délutánra is rengeteget változtak. Először színes ceruzával (Lyra). Sose tudtam színessel rajzolni, itt ráadásul egész más technikákat tanultunk - ami nagyon érdekes, hogy épp a vonalat próbáltuk kiküszöbölni, nem hittem volna, hogy lehet "sima" ceruzával (nem pasztellel) foltokat "festeni". A színezős mintákat nem fényképeztem le, de ott látszik, hogy mennyire finom színkeveréseket lehet így csinálni, ezt se hittem volna.
Szóval próbálkoztam, ilyen lett a színes:



Másnap az volt a feladat, hogy az előző napi rajzból válasszunk ki egy részletet, és azt tegyük át fekete-fehérbe, grafittal. Ennek örültem, mert a fekete-fehér mindig jobban ment (megrekedtem érzelmileg a kamaszkorban, hm :-) ) Közben esett az eső, gyönyörű vízcseppek kerültek a tulikra (és egész más lett a színük, mint előző nap, mindenféle türkizes-pávaszemes színek, meg egész máshogy álltak már), és ezt nem lehetett kihagyni, bár mire kész lettem, a nap felszárította őket, mert véletlenül pont kisütött egy órára.



Itt egy másik fotó, ezen látszik az alján a fény meg a víz, viszont maga a virág nem olyan sötét, mint eredetiben (nem tudok fényképezni, bár mit várok éjjel tizenegykor, egy hatvanas izzónál).



Tegnap volt G. születésnapja. És az volt a tervem, hogy ajándékul lerajzolom neki (fekete-fehérben) a szüleit... És persze nem volt rá időm, és ez az egyik szomorúság oka.

a festés

Sikerült lefényképeznem az egyik festményt, amit festésen csináltunk (a másikat, amit hazahoztam, egyelőre sajnos csak értékelhetetlen minőségben - majd megpróbálom újra).
Ez még a "festés-epochánkon" volt a a második feladat - egyben a második alkalom, hogy akvarellpapírt és -festéket láttam. A feladat az volt, hogy a vizes papírra vigyük fel a három alapszínt (sárga, piros, kék) egymás alá, tetszőleges sorrendben. (Én fölülre tettem a kéket, alá a sárgát és legalulra a pirosat.) Utána pedig az, hogy akkor ebből próbáljunk a színek keverésével valamilyen tetszőleges tájat kihozni, ami egyszersmind megjeleníti valahogyan az egyik alapelemet (föld, víz, tűz, levegő). Hát, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz a papíron kikeverni a színeket...
Ezen kívül csak két képet hoztam még el, mert azoknál meg olyan érdekes volt a feladat, hogy a végeredmény minőségétől függetlenül is tanulságos számomra. Az a baj csak, hogy az akvarellpapír rém drága, pedig szívesen próbálgatnám itthon is a gyerekekkel. (A festékből olyan kevés kell, hogy az vsz. az örökkévalóságig elég.)

a kész éves szőnyeg és tanulságai

Hát ezek a késznek minősített mű részletei. Sajnos, nem tudtam minden képet eléggé lekicsinyíteni, de remélem, azért láthatóak (van, amelyiknek sajnos így levágódott a jobb széle... de már így is irtó büszke voltam magamra, hogy be tudtam rakni diavetítésként, mert ez eddig sose sikerült). Próbáltam minden részletről csinálni közeli képet is, az egészről nem igazán tudtam, az arányai valahogy furcsák (nem tűnik keresztben ilyen hosszúnak). A mérete az ikeás kisebbik ragacsos szürke szőnyegalátété (65x125).
Mivel sose csináltam még ilyesmit (mármint nagyobb méretű nemezelt tárgyat, mert pár golyócska, mamusz, manó meg ilyesmi nem számít), gőzöm se volt, mennyi az anyagszükséglete egy ekkora szőnyegnek. Mondjuk, mindegy is, mert kb. fél kiló gyapjúm volt összesen, ennek fele nyers, másik fele színes. A színesek közt sok olyan kis hobbiboltos mesegyapjú (az a nagyon selymes, szálas, élénk színű), de volt azért kézzel-növénnyel festett is. Ezek persze egész eltérően nemezelődtek. Ráadásul a minta (meg a korlátozott gyapjúmennyiség) miatt nem is tudtam még 1-1 hármas réteget se kirakni, úgyhogy sok helyen csak egy irányban voltak szálak (amitől lyukad és nem lesz olyan stabil). Ezért muszáj volt alátétet használnom, és mivel előnemezem meg ilyeneim se voltak, hát a jó öreg ikeás csúszásgátlót használtam.
Kicsit reménykedtem benne, hogy ebbe a ragacsos izébe csak belenemezelődik a gyapjú, hiába műszálas, de tévedtem - bár mint utóbb kiderült, ez még szerencse is volt, tekintve, hogy a gyapjúval szemben ez nem is zsugorodik egyáltalán. Így mikor nagyjából összetömörödött a nemez, szépen össze is ugrott (erre elméletben számítottam, mert vagy 5-10 centit ráhagytam a felrakásnál, csak aztán valahogy megfeledkeztem róla, meg sokkal jobban összement, mint gondoltam). Anyu pont itt volt, így meg tudtam kérni, hogy segítsen (ez már kétszemélyes méret, mikor keresztben gyúrja az ember), és együtt szépen le is tudtuk húzni a ragacsról, aztán persze visszaigazítottam rá (önmagában túl vékony, egyenetlen vastagságú és helyenként lukas lett volna), és vissza is tapadt.
Viszont emiatt nem tudtam rendesen kimosni meg kiöblíteni se, mert ahhoz azért nem tapadt eléggé az alátéthez - meg féltem, hogy még tovább megy össze, és akkor már nem tudom kifeszíteni. Így csak jól kigyúrtuk még kétszer, sok hab meg víz kijött így is.
Utána megtűztem gombostűvel, és megspricceltem még egyszer, majd jó forró vasalóval átvasaltam - ez meglepően jót tett neki, egy csomó lazább helye gyönyörűen összeállt, és sokkal egyenletesebb lett az egész. De nyilvánvaló lett, hogy muszáj rátűzni, mert függőlegesen biztos elválna az alaptől (faliszőnyegnek készült). Így muszáj volt "hímezni", és bár igazából minden hímzésnek funkciója van rajta (lazább részeket vagy lukakat ill. szegélyeket rögzít), azért ezzel is lehetett játszani még. Próbáltam nagyon stilizált öltéseket alkalmazni (hehe, ez nem volt nehéz, amennyi gyakorlatom a hímzésben van), hogy sehol ne legyen direkt forma, inkább olyan szimbolikus mintácskák, amik összekötik a (szerkezeti és ős-) elemeket a szőnyegen, és többféleképpen értelmezhetők.
Végül mégegyszer legőzöltem vasalóval az egészet, felbuzdulva a vasalásos "módszer" sikerén. Nem tudom, ezt írják-e valahol, de úgy látszik, nagyobb sík felületeknél ez nem rossz módszer (mármint ha sima felületet akar az ember).
Jó az is, hogy vékony lett, de az alátét miatt mégis stabil, mert mégiscsak köntösről lenne szó... A szürke alap nemigen látszik át sehol, bár nem bántam volna a széleknél, mert a föld/kő felé halad középről, a víztől a "kompozíció" elvileg.
Meglepett, hogy milyen hamar elkészült. Maga a nemezelés a felrakással együtt lehetett kb. 6-7 óra, egy este (meg fél éjszaka) és másnap délelőtt még egy kis gyúrás. (Ez utóbbit nem tudom, hogy hívják magyarul, mert csak német könyveim vannak a témában, itt 'walken' - a szótár viszont ezt a szót a nemezelés egész folyamatára használja.) Leghosszabb a felrakás volt, mert nem csináltam tervet. A közepe megvolt, a "csillaggal", de tovább nem is rajzoltam meg, úgyhogy tkp. az agyalás vitte el a legtöbb időt. Amikor minden fent volt, letakartam egy darab maradék tüllel (ez is ikeás, valami kifogyhatatlan méretűt vettem egyszer), és azon keresztül kezdtem gyurmázni szappannal. Másnap jött a 'walken', amihez nem volt olyan jó kis bambuszrolóm, találtam viszont egy rücskös műanyag alátétanyagot a konyhaszekrény tetején (jól felszerelt albérlet:-) ), és ezt sodortam össze hosszában. (Sajnos, így persze nem volt olyan szilárd, mint a bambusztekercs lett volna, de azért működött.)
Hát, így lett a szőnyeg.
Nagyon jó volt csinálni. Egyáltalán nem untam, pedig a hímezgetéssel elszórakoztam másfél napot (mármint másfél nap rendes teendőkön túl fennmaradó, egyéb munkára szánt idejét...). És azért is jó volt, mert csak elképzeltem, hogy tudok ilyet csinálni, és tényleg. Persze, most már látom, hogy mennyit számít(ana) a gyakorlás, a gyakorlat. És nagyon szívesen is csinálnám. Most mindenképpen szeretnék még legalább kisebb dolgokat csinálni, amíg van gyapjúm, aztán megpróbálok szerezni majd otthon nagyobb mennyiséget, és egy kicsit elmélyedni ebben a dologban. Legalább megerősödöm :-), irtó kemény munka a gyúrás már egy ilyen vékony felületnél is, és pont a váll, lapocka, tarkó területét erősíti, ami úgyse árt (a játszótéren úgyis általában "hasizomgyakorlatokat" végzek, mert a kedvenc rugós hintájukat erős hasizomgyakorlat hajtani - úgy félórán át legalább).

éves művészi(nek szánt) munka

Ez Perszephoné köpenyének (nemez falikép) félkész állapota, pontosabban részletek a félkész képből. A feladat alapja az volt, hogy a négy alapelem (és ennek analógiái, tehát pl. temperamentumok, napszakok, stb.) közül válasszunk kettőt, és ezt jelenítsük meg valahogyan.
Én a földet és a vizet választottam (ez a kettő ismétlődik egyébként a családunk horoszkópjaiban :-). Perszephoné, aki a Föld (Démétér) lánya, a vízhez kötődik a görög mitológiában, a kultuszhelyei is mindig források mellett voltak - a forrásokat ui. az Alvilág bejáratának tartották (ezt megtámogatta a karsztos-mészköves görög vidéken, hogy rengeteg a búvópatak, ami néha a felszínre tör, aztán ismét a föld alatt, barlangokban tűnik el). Az a forrás amelyen keresztül az Alvilágba ragadták, a Kuane, s a mítosz egy változata szerint Perszephoné könnyeiből keletkezett, ő pedig nem más, mint a forrás nimfája, ugyanakkor a nimfák (Ókeanosz leányai) királynője. Persze a Kuane-mítosznak is van több változata, és ahogy a mitológiákban általában, ezek a változatok nem mindig egyeztethetők össze egymással. A kuanosz kéket jelent, s ez volt a gyász és a bánat színe, valamint az alvilági Kókütosz (a könnyfolyó) színe is - utóbbi párja az Alvilágban Püriphlegeton, a Tűzfolyó.
Az orfikus mítoszok között találunk egy alternatív kozmogóniát, amely az élő Föld keletkezését mondja el. Eszerint Zeusz és Khtonié ("a Fölt Alatt" - az alvilági istennő, így kapcsolódik Perszephonéhoz a mítosz) nászának harmadik napján - ez a "lefátyolozás napja" az ókori görög esküvői szokások szerint - Zeusz, a kézműves (=teremtő) készít egy tarka köntöst a vizet, a halált és az Alvilágot képviselő Khtoniénak, melynek mintái közt a föld, a tenger, a folyók, fák, hegyek, mezők szerepelnek, a két őselem közös kincsei. Amikor az Alvilág királynője ezt felvette, Földanyává (Gaiává) változott. Ezután egy fára (életfa) akasztották, így vált a világot körülvevő életadó-élő burokká. Az orfikus költeményekben ezért írják sokszor a Földről, hogy az Perszephoné köpenye.
Na, ez volt az alapja az ötletemnek. Mivel azonban szőni nemigen tudok (párszor volt csak alkalmam szövőszéket kipróbálni gyerekkoromban), meg nem is férek hozzá, más textilkészítési technikára volt szükség. Emellett úgy gondoltam, hogy egy ilyen archaikus, őskori mítoszhoz sokkal jobban illik a nemez, és hogy magának a kidolgozásnak, meg a "mintáknak"-színeknek is egyrészt inkább szimbolikusnak, másrészt kevéssé kidolgozottnak, inkább gyerek- meg barlangrajzszerűnek kéne lennie. Eredetileg kör, vagy legalább félkörformát szerettem volna, de ezt nem tudtam megoldani (nemigen volt alapanyagom, meg a kész "műnek" már megvan a kiszemelt helye, és oda nem fért volna el), így kisebb lett és téglalap, ami a kompozíciót is befolyásolta. Középen van a tenger-könny-gyász-halál-újjászületés (a víz elem), kívülről indul a föld, és van egy kis tűz (ellentétek ütközése, meg mégiscsak nászról van szó, plusz ott az alvilági tűzfolyó is, ugye).
A technikai tapasztalatokról (melyek számosak, tekintve, hogy ekkora nemezdolgot most csináltam először) majd akkor írok, ha kész lesz az egész.